A negyven évvel ezelőtti hősökkel nyitották meg az eseményt
Szilvásvárad, 2024. szeptember 4., szerda
Az egész sportágra nagy hatást gyakorló, negyven ezelőtti világbajnokság magyar hőseivel nyitották meg a négyesfogathajtás vasárnapig tartó csúcseseményét, melyet négy évtized után ismét Szilvásváradon rendeznek.
A kilencvenperces program a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekarának fellépésével kezdődött, majd ezt követően nagy tapsvihar közepette két négyesfogaton érkeztek a Lipicai Lovasközpontba az 1984-es vb magyar indulói, akik közül az aranyérmes Juhász László előfutóként - azaz versenyen kívül - ezúttal is résztvevője lesz a világbajnokságnak. A korábbi hősök után a jelen versenyzői, 14 ország 43 hajtója - köztük kilenc magyar - sétált a küzdőtérre.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a magyarok az elmúlt években bebizonyították, nagy tapasztalatuk van nemzetközi sportesemények sikeres megrendezésében, példaként a vizes világbajnokságokat és a tavalyi atlétikai világbajnokságot említette.
Ez az esemény megmutatja a magyar emberek és a kormány elkötelezettségét a fogatsport iránt. Magyarországnak nagy az öröksége fogathajtásban - jelentette ki angolul Szalay-Bobrovniczky, aki szerint Magyarország hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel nagyon sikeres olimpián van túl, egyúttal hozzátette, büszkék lehetünk a Párizsban szerepelt 180 versenyzőre, köztük a lovastusázó Kaizinger Balázsra, aki 1996 óta az első magyar lovas volt az ötkarikás játékokon.
Szalay-Bobrovniczky magyarul folytatva arról beszélt, hogy Szilvásváradon az Állami Ménesgazdaság
és a Lipicai Lovasközpont 2018 óta a növekedés útjára lépett, így a világ lovassportjának egyik elismert központjává vált, ennek köszönhetően rendezhet negyven év után újra négyesfogathajtó- világbajnokságot.
Pettkó-Szandtner Tibor mosolyogva tekint le fentről utódjaira, akik igyekeznek méltóak lenni hozzá
és generációjához; - utalt a honvédelmi miniszter a tábornokra, aki 1931-ben A magyar kocsizás címmel írt könyvet, majd később a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős.
A honvédelmi miniszter azzal zárta beszédét, hogy lovasemberként tudja, "semmihez sem hasonlítható a ló és az ember közötti kapcsolat Négy évtizeddel a felülmúlhatatlan hetedik négyesfogathajtó-világbajnokság után a patanyomok ismét Szilvásváradra vezettek. Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség korábbi nagytiszteletű
elnöke, aki 1984-ben a brit csapat tagjaként itt, Szilvásváradon bronzérmet nyert, a következőket írta
az emlékkönyvbe: a világ fogathajtásában Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt. Mi ezzel a
küldetéstudattal és felelőséggel készültünk, és kijelenthetem, hogy a megfeszített munkának
köszönhetően minden rendelkezésre áll, hogy a verseny elkezdődjön" - jelentette ki Lázár Vilmos, a
Magyar Lovassport Szövetség elnöke. Végezetül Joaquin Medina Garcia, a nemzetközi szövetség fogathajtó bizottságának spanyol elnöke köszöntötte a résztvevőket, akiknek emlékezetes és sportszerű küzdelmet kívánt.
A megnyitó zárásaként a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nyolc ló és lovas párosa, majd a Nemzeti
Lovas Díszegység 17 lóval tartott bemutatót, aztán lovastorna és díjlovagló produkciót láthatott a publikum, amely záró jelenetként egyestől hatosig hat szilvásváradi fogatot csodálhatott meg.
A versenyek csütörtökön és pénteken 10 órától a díjhajtással rajtolnak, szombaton lesz a leglátványosabb és ingyenesen megtekinthető maratonhajtás, majd vasárnap ugyancsak 10 órától az akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb. Fugli Károly: minden készen áll a kezdésre Minden készen áll a kezdésre a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságon Fugli Károly, a nemzetközi szövetség (FEI) tiszteletbeli elnökségi tagja szerint. Mindenki megérkezett, a teljes nemzetközi élmezőny itt van. A mai a legfontosabb nap, mert
nagyon vigyázunk a lovakra, ők vannak a polc tetején, a ló jóléte és biztonsága a legfontosabb" -
mondta Fugli Károly, aki a szervezőbizottság vezetőségi tagja is egyben.
A sportvezető arról is beszélt, hogy a vb-t szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel jó
együtt dolgozni és a csapatnak tagja lenni, mert "a professzionális stábban mindenki a sikerben
érdekelt".
Személyesen is sokat jelent számomra, hogy Szilvásváradon rendezik a vb-t, mivel egyetemi éveim
alatt itt töltöttem a gyakorlati időmet, itt ismerkedtem meg a fogathajtással" - mondta Fugli Károly.
"Ugyan a 215 ló nem egy extrém nagy szám, de az infrastruktúra jelenlegi állapotát és kapacitását
azért próbára teszi, mert a domborzati viszonyok miatt korlátozottak a lehetőségek. Például a
kamionparkoló is csordultig megtelt".
A szervezéssel kapcsolatban kifejtette, a melegítő pályán és a szombati maratonhajtás pályáján az
utolsó simításokat végzik, de a csütörtöki és pénteki díjhajtás négyszöge már csak a versenyzőkre vár.
Egyetlen ló nem ment át az állatorvosi vizsgálaton
A 14 nemzet 43 versenyzőjének 215 lova közül csak egy nem ment át a szerdai állatorvosi
vizsgálaton.
A szervezők közlése szerint a kivételt a romániai Babó Kálmán 15 éves, Esprit nevű lova jelentette,
amelyet a vizsgálatok során nem találtak versenyzésre alkalmas állapotban.
A délutáni csapatértekezleten kiderült a díjhajtás menetrendje is, így a negyven évvel ezelőtti,
ugyancsak szilvásváradi világbajnokság aranyérmese, az előhajtóként szereplő Juhász László után
elsőként egy hazai induló, Tóth-Simon Sándor hajt a 40x100 méteres négyszögbe. A kilenc magyar
induló közül Juhász Péter, ifj. Galbács Ferenc, Galbács Ferenc, Váczi István, valamint a csapatban is
érdekelt ifj. Dobrovitz József és Dobrovitz József szintén a csütörtöki nyitónapon kezdi meg a
szereplését.
Papp János és a harmadik magyar csapattag, a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán pénteken teljesíti
a lovak idomítottságáról, elengedettségéről, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról és a feladatok pontos végrehajtásáról számot adó díjhajtást. Ugyancsak a második napra kapott besorolást a sorozatban hat világbajnoki címmel rendelkező ausztrál Boyd Exell
és a sportág történetének legeredményesebb alakja, a 15-szörös világbajnok holland Ijsbrand Chardon. Lázár Zoltán: ez a vb tartotta bennem a lelket Bár Lázár Zoltán eredménycentrikusnak tartja magát, ezúttal mégis az a legfontosabb számára, hogy minden pillanatát élvezze a vasárnapig tartó szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságnak. Nagyon sokat jelent nekem ez a verseny. Az 1984-es szilvásváradi vb-nek köszönhetjük, hogy
testvéremmel, Vilmossal együtt fogathajtók lettünk és ezáltal azt a sok-sok sikert is, amit azóta
elértünk. Nem gondoltam, hogy megadatik, hogy itt versenyezzek. Pályafutásom vége felé közeledve
ez tartotta bennem a lelket" - mondta a kilencszeres világbajnok magyar versenyző a negyven évvel
ezelőtti eseményre utalva, melyen a hazai csapat úgy diadalmaskodott, hogy az első öt helyen
egyéniben is magyarok végeztek.
Az 51 éves hajtó kifejtette, éppen ezért az a legfőbb célja, hogy élvezze minden pillanatát ennek a vb-
nek. Eredménycentrikussága ellenére ezúttal azt szeretné, ha kihozná magából és a lovaiból a
maximumot, ha ez sikerül, már elégedett lesz, a végső helyezéstől függetlenül.
Lázár Zoltán elárulta, fogatának öt lova közül egyet az egyéniben sorozatban hatszor világbajnok
ausztrál Boyd Exelltől kölcsönöz. Mindent elárul a ló képességeiről, hogy az előző, két évvel ezelőtti vb-n még benne volt Exell fogatában, így mindhárom számban sokat javít a fogatomon. Ettől függetlenül nehezen állt össze
fogat, mert kihagytam néhány évet, aztán a koronavírus-járvány sem segítette a visszatérést" -
mondta Lázár Zoltán, aki idén nyolc versenyen indult, hogy ő maga és lovai is rutint szerezzenek.
Az utolsó magyar vb-aranyérmes, a 2004-es, kecskeméti vb-n egyéniben és csapatban is győztes
Lázár Zoltán úgy vélte, elsősorban azért nem született magyar érem a 2016-os csapatezüst óta, mert
az elmúlt nyolc évben "jó néhány nemzet erősödött". Hozzátette, szerinte nüanszok fognak dönteni,
az elmúlt hét vb-n csapatban hatszor első hollandok sem magaslanak ki már annyira, mint a korábbi években.
2024. szeptember 4-8.
Két évtized után ismét négyesfogathajtó világbajnokságot rendez Magyarország. Az INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokságot a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezik meg szeptember 4-8. között. A világeseményen - amelyen 9 magyar fogathajtó indul - a világ 14 nemzetének 42 hajtóját várják és több program is ingyenesen látogatható a nagyközönség számára.
Program:
Szeptember 4. (szerda), 10:00 – 12:00
Első állatorvosi szemle – 2 felvezetési sorban
A versenyzők lovai megérkeznek és megkezdődik a szigorú állatorvosi vizsgálat, ahol minden ló alapos ellenőrzésen esik át.
Az állatorvosi szemle megtekintése ingyenes!
Szeptember 4. (szerda), 18:00 óra, ünnepélyes megnyitó
- Ünnepi beszédek
- A csapatok bevonulása.
- A fogatokon érkező 1984. évi szilvásváradi világbajnokság győzteseinek köszöntése.
- A bemutató főszereplője nemzeti kincsünk, védett történelmi lófajtánk, a lipicai
- A nemzeti értékeken alapuló gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály és a Nemzeti Lovas Díszegység közös műsora
A megnyitóra történő belépés ingyenes!
Szeptember 5. (csütörtök), 10:00 órától díjhajtás (első nap)
A fogatban lévő lovak idomítottságának, elengedettségének, hajlékonyságának, a négy ló együttes munkájának, a jármódok szabályosságának, a feladatok pontos végrehajtásának, a hajtó szárkezelésének bírálata.
Szeptember 6. (péntek), 10:00 órától díjhajtás (második nap)
Szeptember 6. (péntek), 19:00 órától Hagyományőrző Hungarikum lovas show-műsor
A show-műsorra történő belépés ingyenes!
Az évszázados gyökerekből táplálkozó magyar lovaskultúra a világ lovas életét sokszínűen gazdagította. A magyar ember lelkében ott él a lovak szeretete, tisztelete és értése. A látványos műsor beszédesen bizonyítja ezt a kapcsolatot.
Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad önálló, egyedi műsora a mozgás művészete, a lipicai ló varázslatos képességeit mutatja be. Fogatolási módok, idomítási csodák, puszta ötös és tízes vágta, csikós bravúrok.
A svédországi Európa-bajnokságon három érmet szerzett fiatal magyar fogathajtó csapat tisztelgő bemutatója. Megelevenednek a lovas hagyományaink.
Látvány a javából!
Szeptember 7. (szombat), 10:00 órától maratonhajtás
A legmegerőltetőbb, legizgalmasabb, leglátványosabb versenyszám a lovak állóképességét, kitartását, képzettségét, és a hajtótechnikát teszi próbára.
A maratonhajtás megtekintése ingyenes!
Szeptember 8. (vasárnap), 10:00 órától akadályhajtás
A lovak állóképessége, elengedettsége, valamint a hajtó felkészültsége itt is meghatározó. A versenyzők 20 akadályt viszonylag bonyolult vonalvezetésű pályán időre teljesítik.
15:30 órától Bajnokavatás, Záróünnepség
A három versenyszám - a díj-, maraton- és akadályhajtás - hibapontjainak összege adja a végső helyezést. Természetesen a legkevesebb hibaponttal büntetett versenyző állhat a dobogó legfelső fokára.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
További információ: http://www.menesgazdasag.hu/hu/fei-negyesfogathajto-vilagbajnoksag-2024.html
Facebook: https://www.facebook.com/INEOSFEINegyesfogathajtoVB2024
Instagram: https://www.instagram.com/ineos_fei2024/
Jegyárak:
Napijegy: 4 990Ft | C szektorba - 6 990Ft
Kedvezményes jegy:
- Gyerek 5 éves korig - Ingyenes belépés - Regisztrációs jegy váltása szükséges!
- Gyerek (6-17 év) napijegy: 3 990Ft | C szektorba - 5 990Ft
- Nyugdíjas (65év felett) napijegy: 3 990Ft | C szektorba - 5 990Ft
A kerekesszékes- és a kísérőjegyek igénylése a rendezvényre az info@jegymester.hu email címen keresztül lehetséges.
Bérlet: 12 990Ft | C szektorba - 18 990Ft