Marokkói Étterem Budapesten!
Aki járt már a Semmelweis utcai Byblosban, az tudja, hogy Osama Kutaini nem tréfál, ha étteremről van szó. A város egyik legnépszerűbb közel-keleti étterme most kapott egy testvért majdnem szemben – megnyitott a város első marokkói konyhája, a Jouri.
ezúttal azonban egy másik keleti gyökerű konyha, a marokkói került fókuszba.
ezúttal azonban egy másik keleti gyökerű konyha, a marokkói került fókuszba.
A Jouri ráadásul egyedüli a műfajában – közel-keleti konyhából több kisebb-nagyobb, jobb és kevésbé autentikus egység is van Budapesten, az arab konyha marokkói ága azonban nincs képviselve –, ilyen szinten és ekkora étlappal legalábbis biztosan. Osama elmondta, hogy ez az egyik fő oka, hogy erre az országra esett a választásuk, mikor az új étterem koncepcióját kialakították: mint mondja, ő úgy ismeri a magyar vendégeket, mint akik nyitottak az új ízekre, a marokkói konyha erős alulreprezentáltsága miatt pedig biztos benne, hogy nemcsak az átutazók, de a helyiek is kíváncsiak lesznek a Jourira.
A Jouriba belépve rögtön tudjuk, hogy jó helyen járunk – a keleties éttermek enteriőrje sokszor kicsit túl sok az európai szemnek –, a Jouriban a belső tér és a berendezés azonnal megmutatja, hogy „Marokkóban járunk”, de olyan finoman, hogy szinte letisztulnak hat. Ezzel nemcsak a közel-keleti mezzékkel amúgy is finomított konyháról mutatnak egy trailert, de megkímélik az egyszeri betérőt attól a feszengéstől is, hogy alulöltözött, ha csak tornacipőben és farmerben érkezik.
Az étlapot egyértelműen a marokkói konyha fogásai uralják, de az előételszekcióban bőven találunk közel-keleti ihletésű darabokat is. Osama szerinte erre azért volt szükség, mert bár a marokkói konyha nagyon jó, tulajdonképpen húsos főételekből áll – sem a könnyed előételek, sem a friss saláták nem az erősségük.
Amíg a választott főételünkre várunk, addig két kóstolót is kapunk: egy mini-tölcsérválogatást, ami hummusszal, muhammarával és padlizsánkrémmel van töltve, illetve egy marokkói csemegéket felvonultató tálat csípős paprikakrémmel, fűszeres olajbogyóval, sós citrommal és különböző édes aszalt gyümölcsökkel.
Tovább az egész Ciikre:https://welovebudapest.com/cikk/2023/11/08/gasztro-jouri-budapest-marokkoi-etterem-semmelweis-utca-byblos/