Szemérmetlenül jó

"Szentivánéj. Tudod, a legrövidebb éjszaka, a legpogányabb tűzvarázslat, a szerelmesek ünnepe. Múlt csütörtökön volt. Egy balti népszokás szerint – persze amellett, hogy jobbára esznek meg isznak az emberek – az ünnep legfontosabb része a tűz a vízen. Nálunk nagy máglyát kell gyújtani, körbetáncolni, a szerelmeseknek egymás kezét fogva átugorni. Igazán finom, meleg nyárközép van. Rossz leírni, hogy nyárközép, még a lelkemben el sem kezdődött a nyár. Tehát a tűz az ünnep központi eleme.

Háttal a folyónak van egy cirkuszkocsiban berendezett büfé a sétány mellett, a sétány felé szolgál ki a pult. A folyó felé van pár épített terasz, olyan ácsolt fa stégféle, amin asztalok, meg székek vannak, és alatta a víz felé lejtve, a kavicsos föveny, amin csíkos vászon pihenőszékeken hencsereghetnek a vendégek. Most éppen annyira magas a vízszint, hogy gyakorlatilag nincs is föveny, leülünk a stég szélére, és a vízbe lógatjuk a lábunkat. A vízen technikával feltuningolt
gitáros zenészfiú játszik egy úszó stégen, ami nagyon veszélyesen leng minden egyes hajó elhaladtakor, és amit egy ferde ponyva véd a naptól. Elég furcsa, de nem érdektelen a zene,
és így, hideg italokkal, meg folyóba lógázott mezítlábakkal, a naplemente, meg a vízen a fények, meg a víz szaga, meg az ég, és a színpadvilágítás visszatükröződései eléggé romantikusak. Lehet mondani, hogy varázslatosak. Még aki nem lett volna szerelmes, azt is elragadják. Jó dolog zenére meg vízfelületen mozgó fények látványára kontrollálatlanul elengedni a gondolataimat. Száguldozhatnak, vagy csak ténfereghetnek a közvetlen közeledben.

És amikor a zenész szünetet tart, vízre engednek egy tutajt, amit előző nap a fiaim tákoltak össze uszadékfából többedik nekifutásra. Az első elsüllyedt, mert a fa túlságosan megszívta magát vízzel. Azért mondom, hogy tákolták, mert jobbára kötözgették, jobbára spárgával. A tutaj tetejére fa gyümölcsösládákat tettek, azokban volt a gyújtós, vagyis az éghető aprófa. Lehorgonyozták, hogy ne vigye el a víz, és ott, a part közelében legalább másfél órát égett. Egy úszó máglya.
Tűz a vízen! Az égen is egészen különösek a fények, ahogy az egész nap égető sugarak elhomályosodtak, elvesztették az erejüket, színesek lettek, szürkék meg rózsaszínek, és a tűz ott imbolyog a Duna-szagú vízen. Teljesen magával ragadóan."