AgroCool

2024.júl.15.
Írta: online szakértő Szólj hozzá!

Díjugrató CSIO3 A Nemzeti Lovardában

Jármy Vince nyerte a Szerencsejáték Zrt. nagydíját


A CSIO*** Big Tour Szerencsejáték Zrt. Nagydíj és Világkupa 155 centiméteres magasságon, egyszeri összevetéssel zajlott. Az 55 lovasnak 76 másodperc állt rendelkezésére, hogy teljesítse Bernardo Costa Cabral portugál pályaépítő 13 akadályból álló pályáját, ami több összetett akadályt is felvonultatott.

A mezőny első felében 27 lovas teljesítette a pályát, ebből heten hibátlanul. A szünet után további öt hibátlan lovasnak szólt a taps. Ifj. Szabó Gábor és Mezőhegyes Chabala, valamint Jármy Vince és JB Koronaőr hibátlanját ujjongással fogadta a közönség.

Az összevetésben már csak hét akadályt kellett leküzdeniük a lovasoknak. Az első hibátlant az olasz olimpikontól, Bruno Chimirritől és Samara nevű kancájától láthatta a közönség. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalával ugyan megkocogtatta a lánchidas akadályt, de a rúd nem esett le, így ismét hibátlannal zártak, időeredményüket tekintve az olasz lovas mögött. Majd jött Jármy Vince, aki JB Koronaőrt tempósan előre lovagolva megszerezte a vezetést. A nagy esélyes Jörne Sprehe is hibázott, így hosszú idő után ismét magyar győzelem született a CSIO nagydíjában a Nemzeti Lovarda pályáján.

A végeredmény:

1. Jármy Vince - JB Koronaőr
2. Bruno Chimirri - Samara (ITA)
3. Ifj. Szabó Gábor - Mezőhegyes Chabala
4. Hessel Hoekstra - Ierdita (NED)
5. Jörne Sprehe - Hickstead White (GER)
6. Alexa Stais - Chad Blue PS (CYP)
7. Bronislav Chudyba - Statis Conti (SVK)

Az eredményhirdetésen a verseny főtámogatója, a Szerencsejáték Zrt. nevében Bánhidi Zsófia gratulált a lovasoknak. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra kifejezetten erre a versenyre készített remekeit a manufaktúra tulajdonosa, Bachar Najari nyújtotta át a dobogósoknak. Gratulált Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Schlezák Melinda, a versenybíróság elnöke és Jean-Paul Quintin, a versenybíróság francia tagja. A verseny összdíjazása 60.000 euró volt.

Jármy Vince elmondta, nagyon boldog, nagyon különleges ez a mostani, első háromcsillagos győzelme. Köszönetet mondott lovának, szüleinek, szűkebb és tágabb családjának, valamint a szurkolóknak.

További fotók a versenyszámról »

Jármy Vince - Fotó: CSIO Budapest / Krisztina Hajdu

Pataki Ági és a divat ikonok: Ünnepi gála a Fashion Awards Hungary-n

patakiagi-az-est-fovednoke-fah-2024_jpg.jpg

20 éves, jubileumi Fashion Awards Hungary díjátadó gála. A divat magyar Oscar elismeréseként is emlegetett rendezvény fővédnöke idén Pataki Ági volt, aki a hazai ikon a szakmában. A több mint 900 fős eseményen divatbemutatókat is megtekinthetett a közönség, majd utána izgulhattak, kik is lettek a díjazottak. Annyit elárulhatunk, volt öröm bőven. 

Az idei, mivel jubileumi gála volt, számos meglepetést is tartogatott. Bemelegítésként táncos bemutatót, majd három különleges és ismert magyar tervező bemutatóit nézhették meg a vendégek az Akváriumban. Kerényi Virág, Demeter Richárd és Kiss Márk fantasztikus ruhakölteményei után foglalta el a közönség a helyét, előtte még megkóstolva a Martini koktélokat, a Kinley finomságait és megcsodálva a Batz és Cabag lábbelijeit és a DS Automobiles autóját. 

Az estet Somogyi Zoltán műsorvezető nyitotta meg, aki köszöntötte az idei gála fővédnökét is. Pataki Ági beszédében elmondta, a hazai divat mindig is az élete része lesz és marad és sokat köszönhet az ebben eltöltött éveinek. A különleges díjak sorában elsőként az innovációs díj került átadásra, később a fenntarthatósági pályázat nyertese is szobrot kapott, illetve életműdíjat is átvehetett egy, a hazai divatéletben régóta mérföldkőnek számító nagyság is. 

 

Az év divatinnovációja: uMix3D Az uMix3D egy úttörő startup, amely egyesíti a 3D technológiát a kreatív divattal. Innovatív megoldásaik ötvözik a fenntarthatóságot az üzleti sikerrel. A 3D technológia segítségével milliméteres pontossággal modellezik a ruhákat és cipőket, valósághű élményt nyújtva az ügyfelek számára. Az ügyfelek személyre szabhatják ruháikat, és hamarosan elérhető lesz egy virtuális próbaterem.

A díjat átadta: Szabó Patrícia Neszer Blog

 

messenger_creation_8d7b245d-4a60-4dae-a70e-f408de9cfa01.jpeg

 

Az év női modellje: Palvin Barbara Palvin Barbara karrierje 2010-ben kezdődött, azóta számos neves márka arcává vált. 2019-ben Victoria's Secret angyal lett, és megjelent a Chanel, Cartier és Giorgio Armani kampányaiban. Háromszor nyerte el a Glamour Women of the Year díjat, és számos nemzetközi elismerésben részesült már, szinte havonta újabb világmárkával dolgozik együtt. 

A Díjat átadta: Kocsis Korinna és Melles Maximilian (Promotions.hu)

 Az év férfi modellje: Dan (Wammodels) A Dan néven ismert Dán Zsolt 2017-ben kezdte pályafutását egy Giorgio Armani show-val. Számos rangos divatházzal dolgozott együtt, köztük a Ralph Laurennel és a Dolce&Gabbanával. Jelenleg Kazar és Dirk Bikkembergs  nemzetközi kampányaiban szerepel.

A díjat átadta: Konsánszky Dóra divattervező, Schilling Kolos stylist

Az év fodrásza: Pásztor László Pásztor László, aki 2006-ban végzett szobrászként, 2009 óta dolgozik a divat- és szépségiparban. Számos topmodellel és hírességgel működött együtt, Emmy-jelölést is kapott. Munkái szerepeltek a Vogue-ban, a Harper's Bazaarban és a L'Officielben, szakmájának tényleg az egyik legnagyobbja. 

A díjat átadta: Rácz Gergő énekes, Nagy Katica színésznő

Az év sminkese: Titkos Bernadett Titkos Bernadett 25 éve a legjobbak között van. Munkái hazai és nemzetközi magazinokban, filmekben és reklámokban egyaránt szerepelnek. A Budapesti Közép-Európai Divathét vezető sminkese, 30 sminkest koordinál. Berni kedvessége legendás a szakmában és ő is átvehette a  Guess ajándékát, ahogy a többi díjazott is. 

A díjat átadta: Tolvai Renáta énekes és Radics Zsombor 

Az év felfedezettje – a fenntartható divat pályázat tervezőjeként: Lang Szonja Bécsben folytatott tanulmányai után Lang Szonja elindította fenntartható divatvállalkozását Magyarországon. A SLANGSLANG x Back2Bag együttműködés táskákat és ruhákat hoz létre autóipari melléktermékekből, amelyeket nemzetközi platformokon mutatnak be.

A díjat átadta: Fluor Tomi és Szentflében Gergely (EON)

kiss_mark_fah.jpg 

Az év stylistja:  Kiss Márk, aki végzettségét tekintve divattervező, a kreatív rendezés és stílus felé fordult. Számos magyar híresség személyi stylistja, valamint számos tévéműsor vezető stylistja és jelmeztervezője. Munkái olyan nemzetközi magazinokban jelentek meg, mint a Vogue és a Harper's Bazaar. 

A díjat átadta: Eke Angéla és Erdei Zsolt (Humen.hu)

Az év divatfotósa: Wanda Martin Wanda Martin London és Budapest között dolgozik divat-, portré- és zenefotózással. Munkái olyan magazinokban szerepeltek, mint az i-D, a Wonderland, a VOGUE és a NUMERO, és olyan márkákkal működött együtt, mint a Louis Vuitton, a Burberry, az YSL és a Dior.

A díjat átadta: Janicsák Veca és Kanalas Gergő (DS Automobile)  

Az év kiegészítő tervezője: Kerényi Virág Kerényi Virág 2011-ben indította el márkáját, és számos hollywoodi produkcióban dolgozott már. A kézitáskái mellett egyedi fejdíszeiről és extravagáns ruháiról ismert.

A díjat átadta: Czutor Zsanett és Zoltán

 

fah_demeter_richard.jpg

 

Az év női divattervezője: Demeter Richárd Demeter Richárd 2016 óta foglalkozik divattal. Munkái megjelentek az olasz Vogue-ban és Lucy magazinjában. Sok magyar híresség viseli ruháit, amelyek egyedi történeteket hordoznak, ukrán gyökereiből is építkeznek. 

A díjat átadta: Lakatos Levente és Tóth Szalóky Judit (Coca-Cola)

Az év férfi divattervezője: Lakatos Sándor Lakatos Sándor 2008-ban alapította márkáját, a Lakatos Sándor Műtermet. Egyedi öltönyeiről és dzsekijeiről ismert, terveit számos magyar és nemzetközi híresség viseli és találkozunk velük nagyobb rendezvényeken. 

A Díjat átadta: T.Danny  és Lissák Laura

Életműdíj a magyar divatért: Emília Anda Anda Emília építészetet tanult, mielőtt a divat felé fordult. A MOME Divat és Bőrdesign szakán folytatott tanulmányai befejezése után elindította ANDA márkáját. Kollekciói a konceptuális divatot és az avantgárd designt tükrözik. Munkái rendszeresen megjelennek a párizsi divathéten, és nemzetközi elismerést kaptak.

A Díjat átadta: Norman Gábor látványtervező és Náray Tamás (megható videóüzentet küldve Spanyolországból)

 Összefoglaló Videó a Gáláról: https://www.youtube.com/watch?v=BQtlYZPz4eU

A jubileumi gála egy nagy buliba és beszélgetésbe ment át, óriási ünneplést csaptak a díjazottak, Törley pezsgővel. Hálásak vagyunk a díjátadóknak, Fluor Tomitól T. Dannyig, Lakatos Levente Kinley nagykövetig, Tolvai Reniig, Janicsák Vecáig, Czutor Zoltánig, hogy csak néhány nevet említsünk, külön kiemelve Náray Tamás kedves és szívből jövő videóüzenetét is. Köszönjük az EON támogatását, a Cabag megjelenését, az instago x max 360 fokos selfie kameráit. Gratulálunk a díjazottaknak, én meg majd kipihenem az egészet, kreatív csoda volt! 

fah_nagy_kep.jpg

Marokkói Étterem Budapesten!

Aki járt már a Semmelweis utcai Byblosban, az tudja, hogy Osama Kutaini nem tréfál, ha étteremről van szó. A város egyik legnépszerűbb közel-keleti étterme most kapott egy testvért majdnem szemben – megnyitott a város első marokkói konyhája, a Jouri.

421831329_225504453963354_7435132390210987068_n.jpg

ezúttal azonban egy másik keleti gyökerű konyha, a marokkói került fókuszba.

ezúttal azonban egy másik keleti gyökerű konyha, a marokkói került fókuszba.

A Jouri ráadásul egyedüli a műfajában – közel-keleti konyhából több kisebb-nagyobb, jobb és kevésbé autentikus egység is van Budapesten, az arab konyha marokkói ága azonban nincs képviselve –, ilyen szinten és ekkora étlappal legalábbis biztosan. Osama elmondta, hogy ez az egyik fő oka, hogy erre az országra esett a választásuk, mikor az új étterem koncepcióját kialakították: mint mondja, ő úgy ismeri a magyar vendégeket, mint akik nyitottak az új ízekre, a marokkói konyha erős alulreprezentáltsága miatt pedig biztos benne, hogy nemcsak az átutazók, de a helyiek is kíváncsiak lesznek a Jourira.

A Jouriba belépve rögtön tudjuk, hogy jó helyen járunk – a keleties éttermek enteriőrje sokszor kicsit túl sok az európai szemnek –, a Jouriban a belső tér és a berendezés azonnal megmutatja, hogy Marokkóban járunk, de olyan finoman, hogy szinte letisztulnak hat. Ezzel nemcsak a közel-keleti mezzékkel amúgy is finomított konyháról mutatnak egy trailert, de megkímélik az egyszeri betérőt attól a feszengéstől is, hogy alulöltözött, ha csak tornacipőben és farmerben érkezik.

Az étlapot egyértelműen a marokkói konyha fogásai uralják, de az előételszekcióban bőven találunk közel-keleti ihletésű darabokat is. Osama szerinte erre azért volt szükség, mert bár a marokkói konyha nagyon jó, tulajdonképpen húsos főételekből áll – sem a könnyed előételek, sem a friss saláták nem az erősségük. 
Amíg a választott főételünkre várunk, addig két kóstolót is kapunk: egy mini-tölcsérválogatást, ami hummusszal, muhammarával és padlizsánkrémmel van töltve, illetve egy marokkói csemegéket felvonultató tálat csípős paprikakrémmel, fűszeres olajbogyóval, sós citrommal és különböző édes aszalt gyümölcsökkel.

Tovább az egész Ciikre:https://welovebudapest.com/cikk/2023/11/08/gasztro-jouri-budapest-marokkoi-etterem-semmelweis-utca-byblos/

421831329_225504453963354_7435132390210987068_n.jpg

Fásy Ádám fergeteg party a Nemzeti Kakucsi Hagyományőrző Böllérfesztiválon

421919655_922480392772974_1482583253483696340_n.jpg

XII. Nemzeti Kakucsi Hagyományőrző Böllérfesztivál

08.00 - Köszöntő
08.30 - Böllérverseny kezdete
12.00 - Elkészült ételek leadása
13.30 - Zeneexpressz
15.00 - Közben eredményhirdetés
17.30 - Whizz-Bang Neo Rock a Billy zenekar

Egész napos termelői és kirakodó vásár, Magyarország legjobb kézműveseivel. Gyermekeknek vidámpark.
Várunk mindenkit szeretettel!

Sangria ahogy még sosem ittad

A Lolea sangria egy népszerű spanyol ital, mely az utóbbi években világszerte hódított. A sangria, amely Spanyolországból származik, egy gyümölcsökkel gazdagított borital, ami különösen nyári hónapokban kedvelt frissítő. A Lolea márka modern csavart adott ennek a hagyományos italnak, amelynek eredményeképpen egyedülálló és ízletes sangriák születtek, melyek készen állnak a fogyasztásra.

lolea-sangria-frizzante-075.jpg

Története

A Lolea sangria története Spanyolország gazdag borászati hagyományaira épül. A sangria hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, amikor a spanyolok elkezdtek gyümölcsöt adni a borukhoz, hogy javítsák annak ízét és frissességét. A Lolea csapata ezt a hagyományt ötvözte modern borászati technikákkal, hogy létrehozzák saját, egyedi sangriájukat.

A Lolea Sangria Jellemzői

A Lolea sangria két fő változatban kapható: vörösbor és fehérbor alapú. Mindkét típus jellemzően frissítő gyümölcsdarabokkal, mint például citrusokkal, bogyós gyümölcsökkel és más szezonális gyümölcsökkel van gazdagítva. Az italokat természetes aromákkal és egy kis szénsavval is dúsítják, ami még frissítőbbé teszi őket.

  • Lolea No.1: Ez a vörösbor alapú sangria, amelyet száraz vörösbor, citromlé, narancslé és egy kevés fahéj keveréke jellemez. Tökéletes választás azok számára, akik egy kiegyensúlyozott, gyümölcsös és enyhén fűszeres ízvilágot keresnek.

  • Lolea No.2: A fehérbor alapú változat, ami frissebb és könnyedebb ízvilágot kínál, jellemzően citrusos jegyekkel és egy kis vaníliával kiegészítve.

Fogyasztása

A Lolea sangriát jéggel teli pohárban ajánlják szervírozni, friss gyümölcsdarabokkal díszítve. Ideális társasági ital, tökéletes kiegészítője lehet a baráti összejöveteleknek, kerti partiknak vagy akár egy nyugodt esti beszélgetésnek is.

Elérhetősége

A Lolea sangriát ma már világszerte megtalálhatják a fogyasztók, nemcsak Spanyolországban, hanem számos nemzetközi piacon is. Különleges csomagolása és egyedi ízvilága miatt gyakran választják ajándékként is.

https://premiumgin.hu/termek/lolea-sangria-frizzante-075-l/

 

A Lolea sangria modern fordulatot ad a hagyományos spanyol sangria receptnek, így egy különleges és ízletes italt kínál, amely tökéletes kiegészítője lehet bármely különleges alkalomnak vagy egyszerűen egy kellemes estének.

Már kapható hazánkban is: 

ke_pernyo_foto_2024-02-04_16_29_02.png

Milyen színeket használjunk egy Cukrászda megnyitásához?

 depositphotos_174392216-stock-illustration-candy-shop-logo.jpg

Cukrászda nyitásakor a színek kiválasztása fontos része lehet a vállalkozás arculatának és az üzlet hangulatának megteremtésének. A színeknek a cukrászda designjában való használata általában az édességek, sütemények és desszertek vonzó megjelenítését célozza meg. Íme néhány színajánlás:

  1. Piros: A piros szín szenvedélyt és étvágyat kelt, és gyakran használják édességekkel kapcsolatos üzletekben.

  2. Rózsaszín: A rózsaszín általában az édességek és cukrászati termékek lágy és nőies megjelenítését segíti elő.

  3. Barna: A barna szín az édességekhez kapcsolódik, és természetes, hagyományos hangulatot teremt.

  4. Tejszín: A tejszín szín a finomság és a tisztaság érzetét kelti.

  5. Világoskék vagy pasztell színek: Ezek a színek egy friss és kellemes hangulatot teremthetnek.

  6. Arany és ezüst: Az arany és ezüst színek luxust és eleganciát sugallnak, ami vonzó lehet, ha prémium minőségű édességeket is kínál a cukrászda.

Fontos, hogy a választott színek illeszkedjenek az üzlet stílusához és célközönségéhez. Továbbá, ne feledje, hogy a színek nemcsak a belső térben, hanem a logóban, a cégazonosításban és a reklámokban is megjelenhetnek, így egységes és vonzó arculatot teremthetnek.

Magántőkealapok 250 milliótól

A magántőkealapok hazánkban kevésbé ismert vagyongazdálkodási formák, amelyeknek elsődleges célja, hogy a rájuk bízott vagyonból vállalkozásokba fektessenek, nem ritkán fel is vásárolva azokat. Magánszemélyek és intézményi befektetők is használják befektetői céljaik megvalósítására, de a megoldás egyik legnagyobb előnye a tulajdonosokat elrejtő teljes diszkréció. Cikkünkben bemutatjuk a magántőkealapok nyújtotta lehetőségeket Magyarországon.

Mi a magántőkealap?

Befektetési alapot – az elsődleges eszközkategória alapján – értékpapíralapként, ingatlanalapként, kockázati tőkealapként, valamint magántőkealapként hozhatunk létre. Ez utóbbi megértéséhez érdemes onnan közelíteni, hogy miért is szükséges egyáltalán egy befektetési alap létrehozása. A cikkünkben később részletesen is foglalkozunk azzal, hogy milyen okokból érdemes magántőkealapot létrehozni, de a fő cél egyértelműen az, hogy a pénzeszköz elkülönítve, egyfajta önálló jogi személyként jelenjen meg egy invesztíciós folyamatban.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ennek mi értelme, hiszen magánszemélyként vagy cégként is befektethetünk. Igen, megtehetjük, sőt sokszor ez az egyszerűbb és könnyebben járható út. Ugyanakkor lehetnek olyan érvek a befektetés, amely esetünkben üzletrészvásárlást jelent, elkülönítése mellett, amelyek értelmet adnak a befektetési alapoknak – adózás, transzparencia, vagy éppen az adott tranzakció körüli diszkréció megteremtése.

A befektetési alapok között egyértelműen a kockázati típus az ismertebb (főként a Magyarországon is méltán virágzó startup-kultúra miatt), melyet elsősorban több, kisebb összeg befektetésére hoznak létre. A magántőkealapot ezzel szemben közepes vagy nagyméretű társaságok részben vagy egészében való felvásárlására szokás létrehozni, azzal az egyértelmű előnnyel, hogy annak tulajdonosait nem kötelező nyilvánosságra hozni.

Ki hozhat létre magántőkealapot? Mikor érdemes ezt alkalmazni?

Az USA-ban, ahol már a 80-as évektől kezdve igen népszerű volt ez a befektetési forma, jellemzően csak akkreditált befektetők hozhatnak létre magántőkealapot. Hazánkban az Európai Unió által kijelölt megnevezés az irányadó: magántőkealapot csak alternatív befektetési alapkezelők, azaz ABAK-ok hozhatnak létre. A létrehozáskor az alapkezelő befektetési jegyeket bocsát ki, amelyet a magántőkealap befektetői vesznek át.

Ahogy a fentiekben említettük, a magántőkealap alkalmazásának legfőbb előnye a titoktartás, emellett adózási előnyöket is biztosít.

Mit kell tudni a magántőkealapok működéséről?

A magántőkealap egy alternatív befektetési alap, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik. Létrehozásának elsődleges célja, hogy az értékpapírjait birtokló befektetők céljainak megfelelő befektetést tegyenek – vállalatrészek megszerzése vagy teljes felvásárlás formájában.

Az alapot csak alternatív befektetési alapkezelők (ABAK-ok) hozhatják létre, értékpapírjait pedig jellemzően zárt körben értékesítik. A befektetési jegyeket jellemzően 180.000 eurótól szokás értékesíteni, a teljes alap létrehozásához szükséges minimum tőke pedig 700.000 euró (a cikk írásának napján ez nagyságrendileg 250 millió forintot jelent).

Magyaros Ételek? Igen, megjelent a Sparhelt

64 TRADICIONÁLIS RECEPT A MAGYAR KONYHÁBÓL

sparhelt.jpeg

A hagyományos magyar konyha gyökerei az életből származnak. A Sparhelt nosztalgikus receptjei, valamint a magyar gasztronómia karakterisztikus fejezeteit összefoglaló falatnyi, mégis tartalmas kiegészítések is erről tesznek tanúbizonyságot.

A könyvben, s így – remélhetőleg – az olvasó vasárnapi ebédlőasztalán is a régiből a modernbe mutató örök klasszikusok jelennek meg, azok az ételek, amelyek már akár a 19. század és 20. század eleje óta jelen vannak az akkor még kialakulófélben lévő magyar gasztronómiai kultúrában.

Kóstoljunk bele a magyar konyha klasszikus ételeibe, így a Jókai-bablevesbe, a Töltött paprikába, a Túrós csuszába vagy a Tejfölös lángosba, és osszuk meg élményeinket minél több emberrel, mert az étel kultúraalkotó, embereket összehozó szerepe erősebb, mint valaha.

tyukhusleves.jpeg

Közben pedig beszélgessünk, meséljünk és nevessünk, mert a jó étkezés öröm, méghozzá közös öröm, és talán a legősibb társas élmény is egyben.

Kiadó: www.boook.hu

Webshop: https://www.boook.hu/sparhelt

 

A legjobb fagylaltkészítő gépek 2023-ban

ice100_ff_models.jpg

A fagylaltkészítő gépek népszerűsége az elmúlt években rohamosan nőtt, mivel egyre több ember szeretne otthon készített, egyedi ízű fagylaltot készíteni. A legjobb gépek megbízhatóságukkal, kiváló minőségű készítményükkel és könnyű használatukkal tűnnek ki. Az alábbiakban bemutatom a legnépszerűbb és legjobbnak tartott fagylaltkészítő gépeket:

  1. Cuisinart ICE-100 Compressor Ice Cream and Gelato Maker: Ez a gép kompresszoros, ami azt jelenti, hogy nem szükséges előzetesen lefagyasztani a keveréket. Különböző keverőlapátokkal rendelkezik a fagylalt és a gelato készítéséhez.

  2. Breville BCI600XL Smart Scoop: A Breville egyik csúcsminőségű fagylaltkészítője, amely automatikusan hűt és fagyasztható, így könnyedén alkalmazkodik a kívánt állaghoz.

  3. KitchenAid Fagylaltkészítő kiegészítő: Ha már van egy KitchenAid konyhai robotgéped, ezt a kiegészítőt csatlakoztatva könnyen fagylaltot készíthetsz.

  4. Musso Lussino 4080: Egy drágább, de profi minőségű fagylaltkészítő gép. Csendes, gyors és a végeredmény nagyon krémes.

  5. Gourmia GSI480 Automatic Ice Cream Maker: Automatikus és önfagyasztó, amely lehetővé teszi a gyors és könnyű fagylaltkészítést.

  6. Nemox Gelatissimo: Egy másik kompresszoros gép, ami gyors és hatékony. Sok háztartásban kedvelt választás.

  7. Krups GVS241: Kompakt méretű, használatával otthoni körülmények között is profi minőségű fagylaltot készíthetünk.

Amikor fagylaltkészítő gépet választasz, vedd figyelembe, hogy mennyi fagylaltot szeretnél egyszerre készíteni, milyen gyakran használnád, és természetesen az árat is. Ha csak alkalmanként készítenél fagylaltot, egy egyszerűbb, kevésbé drága modell is megfelelő lehet. Ha viszont gyakran vagy nagyobb mennyiségben készítenél, érdemes befektetni egy magasabb kategóriájú gépbe.

süti beállítások módosítása